top of page

Az ügyèsz letöltendő börtönt kér a balotaszállási kutyagyilkos nőre.

Vádat emeltek a balotaszállási állatkínzásügyében, közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vádiratból kiderült, hogy a hatvannyolc éves nő 2,7 kilométeren át vonszolta a kutyáját, miután egy bálamadzaggal az autójához kötötte.


20-30 km/órás sebességgel haladt, amivel az állat egy idő után nem tudott lépést tartani, az oldalára dőlt. Még ezután is több száz métert tett meg. A komondor sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az út szélén elpusztult.




A nő állatkínzásért felelhet, amiért akár három év börtönt is kaphat. Az ügyész letöltendőt kért, és a közügyektől is eltiltaná a vádlottat, aki szabadlábon védekezhet.


2013 óta szigorúbb büntetés jár az állatok bántalmazásáért és a bűnügyi statisztikákból úgy tűnik, van visszatartó ereje a súlyosabb büntetésnek: évről-évre kevesebb esetet regisztrálnak a hatóságok. Elenyésző viszont azoknak az állatkínzásoknak a száma, ahol az elkövető végül a börtönben köt ki.


Az állatvédők szerint ez komoly gond.

bottom of page