Sky News:
Titokzatos - madarak százait találtak holtan az utcán Wales északnyugati részén
Egy járólekő elmondása szerint, mikor a helyszínen járt minden rendben volt, a madarak még az égen repkedtek, de amikor körülbelül egy óra múlva megint arra járt, már a földön hevert az összes.

Az incidens 2019 decemberében történt Észak-Walesben, egy Anglesey-i úton.
November elején a Daily Post bejelentette:
A Vodafone elindította 5G hálózatát Észak-Walesben
A szomorú esemény erősen emlékeztet a hágai mészárlásra, amikor élettelen madarak százai estek az égből 2018 őszén, ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen, ahol 5G-teszteket végeztek.

2018. szeptemberében a CBC arról számolt be, hogy:
Több tucat madár esik le az égből rejtélyes halállal
Készült a meghalt madarak véréből vizsgálat amely kimutatta, hogy nem voltak betegek és méreg sem volt szervezetükben.
A FOX 2018-ban arról számolt be, hogy:
Madár százai esnek az égből a Draperben

Draperben, a Salt Lake City kerületében lévő településen több, mint 200 madár esett le az égből.
Sosem láttam vagy hallottam ehhez foghatót eddig
- mondta Chad Carpenter Draper város őrmestere.
Miközben vezettem, madarak estek az égből
- mondta Lacy Brown helyi lakos.
Mind a földön, mind az utcán voltak, csak estek, mint a levelek az égből
- tette hozzá.
2018 februárjában azt a törvényt (SB 0189) fogadták el, amely Salt Lake City-t jelölte ki az 5G vezeték nélküli technológia tesztelési helyszínéül.
Van emberi áldozata is az 5G sugárzásnak. Madeleine égési sérüléseket és súlyos szabálytalan szívverést szenvedett el, amikor a megszokott útvonalhoz közel 5G rendszereket teszteltek.
A következőket írja le:
„(...) és hirtelen éreztem, hogy bizsereg a fejbőröm, az arcom és a karom. A bizsergés gyorsan égő érzéssé alakult, és végül úgy éreztem, mintha fórró vizzel zuhanyoznék. (...) "

A vele készült teljes interjút itt tudod megnézni:
Forrás: legitim.ch
Magyarországon tavaly október óta van 5G hálózat Budapest belső kerületeiben a Duna mentén.