Arató Gergely (DK) arra szólított fel, tegyenek végre az állatkínzások ellen. Szinte nincs olyan nap, amikor ilyen esetekről ne értesülnének a médiából. Egy civilizált társadalomban nem tekintik az állatok életét értéktelennek, ők is élőlények, akik védelemre szorulnak, és ebben kiemelt az emberek felelőssége – mondta.
Itt az ideje, hogy valódi segítséget nyújtsanak az állatoknak – jelentette ki, hozzátéve: mindenki érzi, hogy a probléma valós, ezért cselekedni kell, és nem egy vagy két ponton kell belenyúlni a jogszabályi környezetbe, szigorítani kell a büntetőtörvénykönyvön.
Jelezte, hogy összegyűjtik az elmúlt évek javaslatait, és még a héten benyújtják állatvédelmi törvénycsomagjukat.
Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára úgy reagált: a hétvégi barbár állatkínzás minden jóérzésű embert felháborít. Az állatkínzással összefüggő törvényi pontokat idézte, és azt mondta: a jogi környezet önmagában is rendkívül szigorú.
Fontos, hogy az állatok védelmére vonatkozó szabályokat szigorúan betartsák, a társadalom figyelmét felhívják, és megtanítsák az embereket, hogyan viselkedjenek az állatokkal – hangsúlyozta, és ismertette az állatmenhelyeknek nyújtott támogatásokat, illetve az állatok védelmét célzó programokat.