Vadászni tanítja a gyermekeit egy svéd apa, a 39 éves Niklas Lundqvist, aki szerint így a kicsik megtanulják tisztelni az állatokat. Legkisebb gyereke, akit már szintén magával visz az erdőbe, mindössze 1 éves, ám a legidősebb is csak 7. Kacsát, rókát, vaddisznót, de jávorszarvast is lőttek már együtt.
A férfi először hétéves lányát, Signét vitte magával vadászni, hogy ezzel segítse őt a természet megértésében és megismerésében. Most azonban már rendszeresen magával viszi három másik gyermekét is az erdőbe, az ötéves Hermant, a hároméves Elsie-t és a mindössze egyéves Nils-Elmert is. A gyerekek remélik, hogy egy nap igazi puskával is vadászhatnak majd.

Az apa azt mondja, az összes lelőtt állatot megeszik, mert inkább él a levadászott állatok húsán, mint a nagyipari termelésből származó hústermékeken. Úgy véli, az állatok ipari méretű tenyésztése nem vezet semmi jóra.
Egy átlag vadászós napon az apjuk kiviszi a gyerekeket az erdőbe, ahol játszanak, megtanulnak tüzet gyújtani, túráznak, vadon élő állatokat kutatnak fel, friss nyomokat keresnek. Azt is megtanulják, hogyan kell igazán csendesnek lenni, csendesen mozogni.

Az Instagramon sokan dicsérik, sőt, néhányan „az év apukájának” nevezik a férfit, aki úgy gondolja, a húsevőknek nem kéne elítélniük a vadászatot, hisz ők is a „gyilkosságok” végtermékét eszik meg. Azoknak pedig, akik a nagyipari termékeket eszik, meglehetősen hiányosak az ismereteik az állatok életére és egyáltalában, az etikára vonatkozóan, tehát furcsa, hogy ilyen emberek kritikákat fogalmaznak meg a vadászokkal szemben. Szerinte ráadásul az állatoknak a vadonban, nem pedig ketrecekben van a helyük.
A Daily Mailnek a svéd apa elmesélte, hogy mikor az Instagramra a játékpuskákkal cserkelő gyerekeiről is feltöltött képeket, azt hitte, majd néhány vegán nekiesik, de egyelőre nem történt ilyesmi.

A vadászatot kritizáló vegánokról szólva Niklas azt mondja, teljes mértékben megérti, hogy ezek az emberek az állatokat élve akarják látni, ám ő meg tiszta és proteinben gazdag steaket akar adni a gyerekeinek enni.