Egy közelmúltban készült leleplező videón az látszik, hogy frusztrált és ideges vágóhídi munkások ütik és rúgják a rettegő bárányokat, valamint többször eldobják és elrúgják a levágott fejeket.
Már a videó első másodperceiből kiderül, hogy olyan brutalitást élnek át az állatok, amit még a legrosszabb ellenségeinknek sem kívánnánk. Ez a mindennapos gyakorlat a húsiparban, amelyről sorra kerülnek ki rejtett kamerás felvételek a világhálóra.
Legutóbb azt vették videóra, hogy egy minőséginek nevezett farmon a gazdák a kismalacok fejét a falhoz verték, hogy így öljék meg az eladhatatlan példányokat, akikből már nem lesz hasznuk.
Az állattenyésztésben dolgozó gazdák, különösen az állatok megölésével foglalkozó munkások a tanulmányok szerint PTSD-vel (poszttraumás stresszel), depresszióval, dühkitörésekkel, túlzott alkohol- és drogfogyasztással élnek együtt, tehát komoly emberjogi érvek is szólnak amellett, hogy megszüntessük a vágóhidakat.
A leleplező akcióban résztvevő aktivisták azt remélik, hogy a valóságot látva sokkal tudatosabban döntünk majd arról, milyen ételeket is fogyasztunk. A vállalatok célja csupán az, hogy előállítsák a termékeket, amelyre keresletet képeznek a fogyasztók. A pénzünkkel döntünk, hogy milyen világban szeretnénk élni.
Az elég bátrak ITT nézhetik meg a videót.