top of page

Borsodban meg akarták enni a kölyökkutyákat.

A Bors szerint egy borsodi településen a kutyákat kifejezetten azért tartották ázsiai gazdáik, hogy megehessék őket. Erről lakossági bejelentés alapján szereztek tudomást az állatvédők. A kölyköket moslékkal etették, anyjuktól elzárva tartották. A borsodi helyszínen talált csontok, maradványok alapján már korábban is ettek kutyákból. Az állatvédők minden bizonyítékot átadtak a helyi jegyzőnek.



Az öt kimenekített kölyök az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány egyik tagjához került. Az alapítvány munkatársa a lapnak azt mondta, egy kutyust nem tudtak megmenteni, a lebukás után pedig a külföldiek magukkal vihették a kölykök anyját.


Merza Rita azt mondta, noha a törvény szigorúan bünteti a kutyaevést, a borsodi egyáltalán nem egyedi eset, több hasonló ügyben kaptak már bejelentést.


A Bors kereste a rendőrséget is, ahol közölték, egyelőre nem érkezett feljelentés hozzájuk az ügyben.




bottom of page