A napokban történt egy halálos baleset Pest megyében, vonat gázolt el két kutyát.
Mint az kiderült, a kutyák rokoni kapcsolatban álltak, testvérek voltak.
Gazdájukat értesítették, mindhiába, a kutyák nem élték túl a vonattal való találkozást.

A gazda azt mondta:
Ő nem tud mit tenni, nem szaladgál utánuk, majd haza mennek.
Nem mennek, a két kutya meghalt, egyiknek a fejét végta le a vonat kereke.
Másikuk a sínek közt lelte halálát.

A brutális vonatgázolás áldozataihoz kiérkező állatvédők oldalán azt olvashatjuk, hogy:
Budapest, X. és XVII. Kerület határán a Jászberényi és a Köszméte utca kereszteződésénél a sínpár között egy fehér stafi és egy fekete mudi ment át a szivárvány alatt.
Találtunk babafotókat a kutyusokról.


Ők már jó helyen vannak, jobb helyen, mint eddig.
Nekik egy ilyen semmirekellő gazdi jutott aki pont tett rá, hogy elszöktek, és veszélyben vannak.
