Díjat kapott Capuccino, a legjobb rendőrkutya

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által alapított díjat idén Mokka hívónevű, Cappucino avatási nevű robbanóanyag-kereső szolgálati kutya és vezetője, Vég Dániel rendőr fő törzsőrmester kapta.



A „Szolgálatban négy lábon” díjat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2013-ban alapította, azzal a céllal, hogy a rendőri szakmai munkát segítő négylábúak közül az arra legérdemesebb elismerésben részesüljön.

A jutalmazás időpontja a híres Kántor nevű rendőrkutya halálának időpontjához kapcsolódik. Kántor szolgálati ideje alatt 78 ezer kilométert tett meg nyomot követve. Szolgálatteljesítés során pusztult el, amikor 1964. június 21-én aknára lépett.

A díjat idén a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízott Alosztály körzeti megbízottjával, Vég Dániel rendőr főtörzs-őrmesterrel szolgálatot teljesítő Mokka hívónevű, Cappucino avatási nevű szolgálati kutya kapta meg.


Cappuccino 2017. június 13-án született, tigriscsíkos színű, szuka, fajtáját tekintve holland juhászkutya, aki 2018. december 4-én került a rendőrség állományába. Vezetője nyolc hetes korában választotta ki és nevelte a szolgálati pályára.

Megismerte az egyenruhás állományt, a szolgálati járművet és minden olyan körülményt, amellyel későbbi munkája során találkozhat. Olyan mély és erős kapcsolat alakult ki kutya és vezetője között, ami az alapképzés és az eredményes munkavégzéshez elengedhetetlen bizalom szilárd alapja lett. Az alap, illetve az azt követő éves minősítő vizsgákat azóta is kitűnő eredménnyel teljesíti.


Vég Dániel r. fő törzsőrmester 2010. március 31-től teljesít hivatásos rendőri szolgálatot. Pályafutását a Székesfehérvári Rendőr-kapitányságon járőrként kezdte, ezt követően járőrvezetői, majd 2015. december 1-jétől körzeti megbízotti beosztásban teljesíti feladatait. Kutyavezetői képesítést 2015-ben szerzett.


A „Szolgálatban négy lábon” díjat 2020. június 22-én Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át Cappucinonak és Vég Dániel rendőr főtörzs-őrmesternek.

(pestihirlap.hu)



Hirdetés

Hirdetés

© 2019-2020 allatierdekessegek.com