top of page

Díjat nyert az EVÁR-t készítő cég, a WebGarden

A Kreatív és a Vodafone közös pályázatot hirdetett Ready néven. A pályázat keretében magánszemélyek és cégek is pályázhattak olyan sikertörténetekkel, amelyek a járvány első hulláma alatt születtek és amelyek másokat is inspirálnak arra, hogy megváltozott helyzetben is lehet alkalmazkodni a körülményekhez.


Lássuk be, a 2020-as évre ráférnek a jó történetek!


November 5.-én megtörtént az eredményhirdetés is, melyben sok érdekes történetet láthattunk.


Egy, már számunkra nem ismeretlen kezdeményezéssel is találkoztunk az eredményhirdetés során, mely ezüst érmet nyert: az Egyesített Vészhelyzeti Állatvédelmi Rendszer, az EVÁR.


EVÁR
Egyesített Vészhelyzeti Állatvédelmi Rendszer

Az EVÁR az első hullámban indult, fő célja első sorban a tájékoztatás és a koordinálás volt. A rendszerhez (hiszen ez nem egy szervezet, nem egy önálló jogi entitás, inkább egy technológiai platform) 54 állatvédő szervezet csatlakozott.


Jelenleg is folyik a rendszer fejlesztése, melynek keretében egy online bejelentő rendszer fog üzembe állni, hogy az applikáció automatikusan a kompetens és közelben lévő állatvédőket tudja értesíteni állatokat érintő vészhelyzet esetén.


Kevesen tudják, hogy a rendszert egy webdesign és rendszergazdai szolgáltatásokat nyújtó cég, a WebGarden fejlesztette.


WebGarden
WebGarden

A cég elkötelezett támogatója az állatvédelemnek, hiszen ha valaki őket választja például egy weboldal készítéséhez, a bevételükből az állatmentést támogatják.


Ezúton gratulálunk a díjhoz! Jó látni, hogy vannak cégek, amelyek társadalmi célokat támogatnak és nagyon örülünk, hogy a Ready pályázaton állatvédelmi kezdeményezés is díjat nyert!



bottom of page