Állatok a kihalás szélén: Már csak két szélesszájú orrszarvú él a világon Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén, hívta fel a figyelmet a 2020-as Környezetvédelmi Világnap, amit a világ több mint 100 országában, köztük hazánkban is megtartottak pénteken.
A dinoszauruszok kihalása óta, vagyis 66 millió évvel ezelőtt nem volt olyan nagy az állatok és a növények fogyatkozása, mint napjainkban – álltja a mexikói egyetem és a Stanfordi Egyetem szakértőiből álló csoport. Szerintük ez az emberi tevékenységek miatt gyorsult fel ennyire. A kutatásuk szerint a szárazföldi gerincesek 500 faja végleg eltűnhet már a következő húsz évben. A kihalás szélére került egymillió faj közül néhánynak a megmentésén folyamatosan dolgoznak világszerte az elhivatott természetvédők, a szakértők és az állatkertek. Közülük néhányat talán sikerül megmenteni, mint például itthon a rákosi viperát, de vannak fajok, amiknek a sorsa már megpecsételődött, mint az északi szélesszájú orrszarvúaké. A sok közül a következő állatfajokat is megpróbálják megmenteni még az utolsó pillanatban.

SÍKVIDÉKI GORILLA – 3800 EGYED A keleti síkvidéki gorillának, a világ legnagyobb főemlősének az ideje az ember pusztító tevékenysége miatt vélhetően hamarosan lejár. Az elmúlt 20 évben 70 százalékkal csökkent a faj populációja. Egy kifejlett hím példány súlya meghaladja a 225 kilogrammot, a magassága pedig a két métert is elérheti.

ÓRIÁSPANDA – 3000 EGYED Az óriáspanda az egyik elsőként sikeresen megmentett faj. Majdnem kipusztultak, mivel a klímaváltozás és az ember terjeszkedése miatt drasztikusan lecsökkent a számuk. Több mint 80 éve helyezték védelem alá a pandákat, aminek 2016-ra lett meg az eredménye. A Természetvédelmi Világszövetség ekkor a veszélyeztetett besorolást sebezhetővé enyhítette. Akár 3000 példány is élhet vadon Kínában.

RÁKOS VIPERA – 700 EGYED A hazai fajok közül is sikerült már megmenteni néhányat. Köztük a rákosi viperát, ami egy több szervezet összefogásának köszönhető hosszú távú védőprogram eredménye. A Kiskunsági Nemzeti Park területén, Kunpeszéren sikerrel tenyésztik és engedik szabadon a kis mérges kígyókat. Ennek köszönhetően menekült meg a kihalástól a hazai két mérges kígyó egyike, csak a Kárpát-medencében fordul elő. Azon belül is a Hanságban és a Kiskunságban. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Amikor elkezdték a védelmüket, kevesebb mint 700 egyed élt a vadonban.

DÉL-KÍNAI TIGRIS – 80 EGYED A világ tigrisei közül a dél-kínai példányok vannak a legnagyobb bajban. 1970 óta nem láttak vadon élő egyedet, és fogságban is mindössze csak 80 él belőlük. Emiatt már egyes szervezetek funkcionálisan kihalttá nyilvánították a fajt. A vesztüket a túlzott vadászat és erdőirtás okozta.

SZÉLESSZÁJÚ ORRSZARVÚ – 2 EGYED Az északi szélesszájú orrszarvú pár éven belül végleg kihal, ha a tudósok nem tudják megoldani a szaporításukat. Ezt nehezíti, hogy belőlük már csak két nőstény él a földön, miután két éve elpusztult Sudan, a faj utolsó hímje. A faj megmentésének utolsó esélyét a tőle vett szaporítóanyag jelentheti. Abban bíznak a kutatók, hogy egy szép napon ennek köszönhetően sikerül reprodukálni a fajt.
Bors