Elfogták a nőt, aki agyonütötte az állatkert teknősét

Elfogták a nőt, aki agyonütötte az állatkert teknősét

A 28 éves V. Adélt Ózdon fogták el.


Ózdon fogták el a nőt, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben megkínzott egy görög teknőst - közölte a rendőrség a honlapján pénteken délután.





Mint azt megírtuk, szerda délután egy ember kockakővel agyonütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, miután az a kezére piszkított. A rendőrség állatkínzás miatt indított nyomozást, majd közzétették a feltételezett elkövető fényképét is, egy fiatal nőt kerestek az ügyben.

Most a rendőrség azt közölte, hogy a zuglói nyomozók kevesebb, mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt.


A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.


Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője az Indexnek korábban azt mondta, az agyonvert teknős mindössze nyolcéves hím példány volt, ez teknősöknél fiatal kornak számít, mivel ezek az állatok évtizedekig élhetnének, az agyonvert állat is élhetett volna még akár hetven-nyolcvan évig is.


Az állatkertben élő teknősök jelentős része egyébként mentett teknős, olyan állatok, amiket például csempészektől koboztak el.

Hirdetés

Hirdetés

© 2019-2020 allatierdekessegek.com