top of page

Hazugságokra alapozva szeretnék eltussolni a hajdúsámsoni ügyet

Ott ahol akár több száz állatot is kivégezhettek, nem tudunk szótlanul és tétlenül üllni.


Hajdúsámson lett a magyar kóbor ebek számára a földi pokol.

Nevetséges kifogások és szinte már hihetetlen válaszok hadával próbálják lezárni az esetet.

Látszik, hogy minél hamarabb túl szeretne lenni a város vezetősége ezen az ügyön.


Az szerintem már egy ország számára világos, hogy az állatokat megölték, számtalan bizonyíték áll rendelkezésre.


A halál oka


Dr. Benedek Noémi eddig kizárólag az Idexnek nyilatkozott, állítása szerint:


Hét kutyát vizsgáltam meg, egyet fel is boncoltunk. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kutyákat agyonverték. Mindnek fejsérülése volt, orrukban, fülükben is vért találtunk. A test egyéb részein azonban nem voltak sérülések, törések, belső vérzés, ami pedig jellemző lenne autóbalesetnél

- mesélte az Indexnek.


Tehát nem autó ütötte el őket.



A tömegsírok keletkezése


Az önkormányzat szerint a gödör körülbelül a rendszerváltás után keletkeztek.

Az állatvédőrség kiderítette, hogy azt a gödröt amely szinte tele volt tetemmel, tavaly ásták.


Erről ITT olvashatsz.


Posztjukban azt írták, hogy:

Számtalan interjúban említették, hogy a gödrök évtizedek óta ott vannak... Az internet szerencsére nem felejt.....

- Állatvédőrség, Facebook


Tehát nem évtizedek óta van ott a gödör.


Legutóbb mikor ott voltunk, 4 tetem is hevert egy mezőn illetve a mellette található erdőben. Valószínűleg a lakosok tették oda a tetemeket, avagy mégsem tudott mindenki a gödörről.


A területet lezárták, oda senki nem mehet be.


Ez a kutya chipes volt, ám gazdája közölte az állatvédőkkel, hogy a kutyát 5 éve nem látta.


Kodolányi Endre (Spec. mentés) hívja a kutya gazdáját.



Süvöltős Gyula miután felpakolta az elhullott állatokat.



A területet ahol a tömegsírt találták az állatvédők, lezárták.



Megtörtént a belső vizsgálat is az önkormányzatnál.


A belső vizsgálat megállapította, hogy a rendszerváltás után a település határában voltak olyan elhagyatott kerti ásott kutak, melyeket a lakosok közül néhányan illegálisan dögkútként, döggödörként használtak, különböző házi állatok tetemeit hordták oda. Egy ilyen lehetett az is, ahová – mások mellett – a gyepmester is hordhatott ki a közelmúltban 10-12 kutyatetemet.

- Haon.hu


Ha szerinted sem ez történt, arra kérlek oszd meg ezt a cikket, ugyanis jelen pillanatban az látszik, hogy az ügyet megpróbálják lezárni bűnösök nélkül.

A kutyák értelmetlen halált haltak és nem lesz felelősük, viszont van rá mód, hogy ezt megakadályozzuk. Első lépésben tudasd mindenkivel, hogy nem értesz egyet az önkormányzat álláspontjával. Oszd meg, jövünk még!


bottom of page