Két hódot mentettek ki egy vízóraaknából az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai. Az állatok egy ideje már állandó lakónak számítanak a Hódos-patak környékén, most viszont egy fedlap nélküli, már használaton kívül lévő vízóraaknába zuhantak be. Onnan önerőből nem tudtak kimászni, ezért volt szükség a mentésre.

Tűzoltók vettek körbe egy használaton kívüli vízóraaknát a Hódos-patak mellett, nem messze a csépányi focipályától. A lánglovagokat azért riasztották a helyiek, mert zajra lettek figyelmesek, és közelebb lépve két hódot pillantottak meg az aknában. A tűzoltóságot Csépányi Zsolt tárcsázta, miután ő maga hiába próbált gallyakat nyújtani a hódoknak, azok nem tudtak önerőből kimászni.

Úgy észleltem, hogy itt sétáltam el, mentem volna a boltba. És hangot hallottam. Ezért megnéztem őket, és értesítettem a tűzoltóságot
- nyilatkozta Csépányi Zsolt.
A tűzoltók végül egy pokrócot eresztettek le az aknába, négy sarkánál fogva, amelyre egyesével terelték rá a hódokat. Összehangolt munkával mindkettőt sikerült kiemelni. Az állatok szemmel láthatóan ijedtek és fáradtak voltak, bundájuk pedig csupa sár. Egyikük azonnal a Hódos-patak felé vette az irányt, a másik hódot viszont kicsit terelgetniük kellett az egyenruhásoknak. A mentésnél jelen volt a terület önkormányzati képviselője is, aki kezdeményezte a hiányzó fedlap pótlását. A helyiek szerint ugyanis korábban már vadmalacok is beleestek.

„Egy patak menti vízóraaknáról van szó. Nem sűrűn járt területről beszélünk. A vízóraaknáról hiányzik a fedlap, ezért szóltam az ÓVI-nak, hogy ezt legalább egy betonfedlappal pótoljuk mindenképpen, hogy további hasonló esetek ne fordulhassanak elő” - mondta Fidrus Péter, területi képviselő.

A Hódos-patakban és annak környékén rendszeresen találkozni lehet a hódokkal. Több helyen rágásnyomaikat is meg lehet figyelni. Az állat egyébként Magyarországon védett, eszmei értéke ötvenezer forint. Európa legnagyobb rágcsálófajáról van szó, amelynek egyedei családokban élnek.
ozd.hu