top of page

Az illatos úti állatok szenvedik meg a politikai arcoskodást

A FÖRI nem régiben minden előzmény és indoklás nélkül felmondta a DOKTÁ-val korábban kötött együttműködési megállapodást.

Írja posztjában a DOKTA - Doktorok az Állatokért Alapítvány



Jelen pillanatban 4 millió forintot utasítottak vissza, "etikátlan lenne elfogadni" címszó alatt.


Aki ezt a levelet megírta, menjen be az Illatos úti ebtelepre, és mondja el a többszáz ott tartott állatnak, hogy az etika miatt fogtok kevesebbet enni a következő időszakban,


Menjen és mondja el nekik, hogy a politika harcmezején most őket fogják kivéreztetni, azokat akik a legkevésbé vonhatók felelősségre, akiknek minden egyes forint számít.


Etikátlan...


Nem tudom melyik etikátlanabb, nem elfogadni az adományt vagy veszélynek kitenni az ottlévő állatokat.


Miért kell eszközként tekinteni az állatokra?


A DOKTA 2013-ban azért alakult, hogy segítse a mindig szűkös önkormányzati költségvetésből gazdálkodó telepet, azt mind szakmailag, mind anyagilag támogassa, és elősegítse az oda kerülő állatok minél magasabb színvonalú ellátását, gyógyítást, örökbeadását. Mindezt éveken át úgy tettük, hogy forrásainkat teljes mértékben, és kizárólag a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata igényei alapján, velük egyeztetve költöttük el.

-Facebook/DOKTA



Mi lehet a háttérben?


Handl Tamás tavaly November óta igazgató a FÖRI-ben.


A kampányban még vígan meséltek a célokról, állatvédelmi chartáról, de épp az ellenkezője történik. Sok száz állatot fosztanak meg a forrásoktól.


Alapítványunkon, a DOKTA - Doktorok az Állatokért Alapítványon keresztül az elmúlt években 11 millió forinttal segítettük Budapest hivatalos gyepmesteri telepének működését és a bent lévő állatok életkörülményeinek javítását.

-Dótity Gabriella

 

Kezd tisztulni a kép.


Dótity Gabriella volt a Fidesz polgármesterjelöltje a tavalyi évben Kispesten.

Ő is tagja a DOKTA alapítványnak.


Nagyon de nagyon csúnya dolog lenne, ha a városvezetés azért nem kérne a támogatásból, mert az "fideszes" pénz.


Az a kutya a kennelben nem fogja megkérdezni, hogy ezt a tál tápot melyik párt adta.


Ha ez az egész kizárólag politikai megfontolásból történt, azonnal vonják vissza, mert egy ártatlan állatot nem lehet ilyen célokra felhasználni!

 

Budapest mindenkié...


A kutyák most nem ezt érzik.

Ők most azt érzik, hogy politikai eszközként van rájuk tekintve, és rajtuk csattan az ostor.

Nem bűnhődtek még eleget? Nem lehetne ezt az energiát másba fektetni?


Nem lehetne inkább bővíteni az Illatos úti ebtelepet?

Nem lehetne több embernek munkát adni, akik szívell lélekkel ápolják az ott élő kutyákat?

Nem lehetne még több forrást biztosítani, elvonások helyett?

Nem lehetne azon dolgozni, hogy Budapestet a kutyák is magukénak érezzék?


Miért nem?



Oldalunk teljesen elzárkózik a politikától, viszont kiállunk az állatok mellett és nem hagyjuk, hogy bárki, bármelyik párt fegyverként használja őket.

Nem hagyhatjuk, hogy bárki, kénye kedve szerint veszélybe sodorja őket!


Te se engedd, oszd meg ezt a cikket, és tiltakozz az ellen, hogy egyik párt se merje a az árva állatokat veszélybe sodorni politikai megfontolásból.



bottom of page