Japán tavaly decemberben bejelentette, hogy kilép a bálnavadászatot tiltó nemzetközi szervezetből.
30 év után ismét kereskedelmi vadászatra indultak a japán hajók. A vadászidény kezdetét egy bálna leölésével ünnepelték, miközben a Föld történetének hatodik, tömeges kihalási korszakát éljük.

Fotó ©Masanori Takei / Kyodo News via AP
A bálnavadászat csak egy szűk kör érdekeit szolgálja, mégis hivatalossá tették a mészárlást.
Hogy megállítsuk ezt az indokolatlan és teljesen fölösleges mészárlást, egy kezdeményezés indult útjára. Egy magánszemély ajánlott levelet küldött Japán magyarországi nagykövetének, melyben felhívja a figyelmet arra, mit tesznek és hogy ez nem helyes.
Mivel a követségeknek jelenteniük kell az őket delegáló ország külügyminisztériumának, így ez talán a legegyszerűbb módja annak, hogy eljussanak az aggódó hangok Japán kormányához.
Minél többen küldik el ezt a levelet, annál nagyobb lesz a nyomás és annál komolyabban kell vegyék az akciót.
A Facebookon történt felhívás így hangzik:
Szeretném, ha hangot adnánk nemtetszésünknek és arra kérem minden ismerősömet, hogy kövesse példámat. Ajánlott levelet küldtem Japán magyarországi nagykövetének, melyben kérem, juttassa el aggodalmainkat a kormányának és fontolják meg, hogy valóban ilyen örökséget szeretnének-e hagyni az utókornak. Aki szintén nem ért egyet azzal, ami történik, kérem nyomtassa ki a mellékelt levelet, írja alá és küldje el ajánlott levélben Japán magyarországi nagykövetének!
Japán Magyarországi Nagykövetsége Sato Kuni Nagykövet Asszony
Budapest XII. ker. Zalai út 7. 1125
Ezen a linken is megtekintheted a posztot: LINK
A levél szövege:
Tisztelt Sato Kuni Nagykövet Asszony!
Országaink között a diplomáciai kapcsolat 1869-ig nyúlik vissza, erre a régmúltban gyökerező barátságra és kölcsönös tiszteletre alapozva írok Önnek. Ahogy Ön is említi, a kormányaink elsődleges célja a globális problémák közös megoldása kell legyen. Napjaink fő globális problémája, mint abban számtalan szakértő egyetért, a biodiverzitás elképesztően gyors ütemű csökkenése. A Föld történetének hatodik tömeges kihalásának korszakát éljük, és már nem kérdéses, hogy ez elsősorban antropogén hatásokra vezethető vissza. Ezek egyike az úgynevezett túlzott lehalászás.
A szakértők mind egyetértenek abban, hogy a bálnák különböző fajai az óceáni ökoszisztémák jelentős szereplői, populációik összeomlása a teljes óceáni életre visszafordíthatatlan hatással lenne. Ezért is jött létre megóvásukra a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság, melynek 2019. június 30-ig Japán is tagja volt. Fájdalommal és megdöbbenéssel figyeltem, hogy Japán nemcsak, hogy kilépett eme ritka és fontos állatok védelmére létrejött szervezetből, de a kilépését visszataszító módon ünnepelte, egy bálna nyilvános kivégzésével.
A tengerek és óceánok komplex és törékeny életközössége nem csak a közvetlen közelükben élők, de az emberiség egésze számára nyújt pótolhatatlan szolgáltatásokat, így ennek veszélyeztetése mindannyiunkat veszélyeztet. Emiatt kérem, kezdjen párbeszédet országa vezetőivel, ne kezdjék újra ezt a keveseknek jövedelmező, de több milliárd ember számára veszélyes üzletet.
Tisztelettel,
Csatlakozz Te is e remek kezdeményezéshez és légy részese egy esetleges sikernek!
Add tovább! Oszd meg!