Hajdúsámson egy 12.000 főt számláló település Hajdú-Bihar megyében.
Meghívást kaptunk egy esethez, mely szerint kutyák tetemei vannak az erdőben.
Semmi mást nem tudtunk az esetről de éreztük, hogy muszáj ott lennünk.
Megérkezve a helyszínre, már ott voltak az állatvédők, megmutatták a gödröt amiben a kutyák voltak.

Egyiknek a farka másiknak a lába látszódott ki a homokkal teli gödörből.
Állatvédők kiásták a felszínen lévő kutyákat, hogy megbizonyosodjanak, ez tényleg az-e aminek látszik.
Az volt, sőt rosszabb.
Ezután jött a borzalom. Alattuk oszlásnak indult tetemek és csontok, bezsákolt kutyák és agyonvert babakutyák.
Egyszerűen nem hitte el senki amit lát.

A kiérkező rendőrök segítőkészek voltak.

Schreiter Katalin, mint az Országos Állatvédőrség tagja felkészülten, minden egyes jogi szabályozást összeírva jelent meg.
Ha nem így tette volna, csak kis esély lett volna, hogy ügy legyen ebből a borzalomból.

Majd jött az amire senki sem számított. A környéket körbejárva újabb tömegsírokat találtak az állatvédők.

Kodolányi Endre a Speciális Állatmentő Egység egyik alapító tagja ássa a tetemeket a dögkútból.
Avagy nem ez az egyetlen dögkút, nem most kezdték ezt az egészet, évek óta tarthat.
Nem lehet megbecsülni, hogy mennyi állatot ölhettek meg, nem tudni szenvedtek-e, illetve, hogy volt-e olyan állat akit élve ástak el.

Már csak a fennmaradt csontjaik emlékeztetnek a múlt fájó sebeire, az erdőben keringő szag mutatja, hogy milyen is valójában a halál szaga.
A tetemek közt volt egy apró kutya is, alig 2-3 hónapos baba, tőle nem messze pedig egy megereszkedett emlőjű anya kutya. Nem tartom kizártnak, hogy kapcsolatban álltak.
Ez a szörnyeteg családokat végezhetett ki, az ember legjobb barátjait vetette a halál gödrébe.

A kiérkező szemlebizottság is nagyon segítőkészen állt az állatvédőkhöz.

Bálamadzagra kötni aztán agyonütni.
A Debreciner az üggyel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy
Az ásás során nemcsak bálamadzagot találtak az állatvédők, de egy fojtóra hurkolt póráz jellegű anyagdarabot is, amely körül még ott voltak a kutya maradványai, mindez arra utalt, hogy a kutyát így fogták meg, amíg kivégezték.

Az elsők között írtunk az esetről, így páran azt feltételezték, hogy kamu.
Most ott tartunk, hogy nincs olyan magyar lap vagy tévé mely ne foglalkozott volna az üggyel. Minket is felkerestek sokan.

Ez az eset körülbelül olyan sajtónyilvánosságot kapott, mint a balotai rém aki kocsija után kötötte kutyáját. Az ő nevét mi hoztuk leghamarabb nyilvánosságra.
Első ilyen esetünk volt ez, de nem tántorított el minket.
Nagyon megrázó volt látni, és tapasztalni, hogy ma ez megtörténhet Magyarországon.
Rossz volt rádöbbenni, hogy ez amit most az állatvédők lelepleztek, már évek óta tartott.
Válaszokat várunk, magyarázatokat várunk.
Több száz meggyilkolt állat vár megnyugvásra, az erdőben szinte érezni lehet jelenlétüket.
Érezni lehet azt a sok kínt amit átélhettek.
Nem maradhat büntetlenül! Segítsd őket a megosztásoddal.