top of page

A járvány ellenére is megtartják Kínában a kutyahús fesztivált

Idén is megnyitotta kapuit a kínai Yulin kutyahús fesztivál, hiába tett a kormány lépéseket az állatok jóléte érdekében. Az állatvédők azt remélik, hogy ez az utolsó év, amikor még megrendezhették a fesztivált, írja a Reuters.



Évente rendezik meg a délnyugat-kínai Yulin városában azt a 10 napos fesztivált, ahol a látogatók ketrecekben összezsúfolt kutyákat vásárolhatnak étkezés céljából.


Miután feltehetően denevérhús fogyasztásának köszönhetően terjedt át a koronavírus állatról emberre, a kínai kormány több olyan törvényt és felvázolt, amik korlátoznák a vadon élő állatok kereskedelmét és védené a háziállatokat.


Peter Li, A Humane Society International állatvédő csoport szakembere szerint nem csak az állatok, de az emberek érdekében is tanácsos lenne eltörölni a kutyahús fesztivált, mert hatalmas közegészségügyi kockázatot jelent egy ilyen zsúfolt rendezvény.

Eddig annyi előrelépés történt nemzeti szinten, hogy a mezőgazdasági minisztérium átsorolta a kutyákat az élőállatból a házi kedvenc kategóriába. Sencsen volt az első város, akik konkrétan be is tiltották a kutyahús fogyasztását.


Csang Csian-csian állatvédő aktivista szerint a húskereskedőkkel folytatott beszélgetéseink alapján úgy vélik, hogy a jövőben be fogják tiltani az eseményt, de az aktivista szerint hosszú folyamat lesz, hogy a kereskedők is be tartsák a tilalmakat. 


444.hu



bottom of page