Megváltozott a madarak mérete a klímaváltozás miatt.

Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárny-fesztávolságuk - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.


A kutatók 52 észak-amerikai vándormadárfaj csaknem 71 ezer preparált egyedét tanulmányozták. Az elmúlt negyven év során összegyűjtött madarak mindegyike a chicagói épületekkel való ütközés miatt pusztult el - írja a BBC hírportálja.



A szakemberek szerint az Ecology Letters című folyóiratban publikált tanulmány eredményei fontosak annak megértéséhez, hogy miként alkalmazkodnak az állatok az éghajlatváltozáshoz.


Csaknem az összes általunk vizsgált madárfaj kisebb lett.

- mondta Brian Weeks, a Michigani Egyetem munkatársa, aki a tanulmány vezető szerzője volt.


A szakember megdöbbentőnek nevezte, hogy bár nagyon különböző fajokról van szó, mégis rendkívül hasonlóan reagálnak a környezeti változásra.


Weeks szerint az állatok klímaváltozáshoz való alkalmazkodását vizsgáló tanulmányok általában az elterjedési területeket és a vonulási útvonalakat érintő változásokra, valamint az életszakaszok eltolódására fókuszálnak. A mostani tanulmány eredményei azonban azt sugallják, hogy a testi, fizikai változások is egy kulcsfontosságú szempontot jelentenek.



Az eredmények szerint az 1978 és 2016 közötti időszakban a madarak lábszárcsontja 2,4 százalékkal lett rövidebb, míg ugyanezen idő alatt a szárnyuk hossza 1,3 százalékkal nőtt.


Mindez azt sugallja, hogy a melegedő hőmérséklet hatására csökkent a madarak testmérete, "cserébe" viszont nőtt a szárnyuk hossza.


A vándorlás rendkívül megterhelő a madarak számára

- mondta Weeks


megjegyezve, hogy a kisebb test kevesebb felhasználható energiát jelent a madarak számára a hosszú vándorútjaik során.



A szakember szerint azoknak a madaraknak a legmagasabb a túlélési esélye, amelyek nagyobb szárnyfesztávolsággal kompenzálják a kis testüket.


A kutatók nem tudják biztosan, hogy a melegebb hőmérséklet hatására miért zsugorodnak a madarak. Az egyik elmélet szerint a kisebb testű állatok gyorsabban tudnak lehűlni.


Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az alpesi kecskék és a szalamandrák is zsugorodnak a klímaváltozás miatt.


(szeretlekmagyarorszag)

Hirdetés

Hirdetés

© 2019-2020 allatierdekessegek.com