top of page

Rendőrök védték a balotaszállási nőt, az állatvédőket pedig igazoltatták

Rendőri felvezetéssel menekítették ki a csongrádi járásbíróság udvaráról azt a nőt, aki állatkínzás bűntette miatt ült a vádlottak padján. A saját kutyáját megölő asszony ugyanis nem mert a főbejáraton távozni, ahol a Szurkolók az Állatokért Mozgalom demonstrálói várták. A vádlott megvédése után a rendőrség abban a kávézóban tartott átfogó igazoltatást, ahol az állatvédők összegyűltek. Fülöp Erik, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője is a helyszínen volt, a hatóságok többször is igazoltatták.



Az állatvédők és a sajtó munkatársainak tömeges igazoltatásába torkollott az a per, melyen annak a balotaszállási asszonynak az ügyét kezdték tárgyalni a csongrádi járási bíróságon, aki tavaly augusztusban halálra kínzott egy kutyát. A vád szerint az idős nő egy 120 centiméter hosszú bálamadzagra kötötte saját kutyáját, majd az autó vonóhorgához kötve a zsinór másik felét, közel három kilométeren át vonszolta az ebet. Az ügyész elmondása szerint a kutya számtalan külső és belső sérülést szenvedett, és végig tudatánál volt, mielőtt elpusztult. A vád hat hónap letöltendő szabadságvesztést indítványozott, ha a vádlott beismeri bűnösségét. Az asszony azonban azt mondta:

„ILYEN FORMÁBAN NEM ÉRZEM MAGAM BŰNÖSNEK”.

A tárgyaláson megjelent a Szurkolók az Állatokért nevű szervezet több tagja is, akik az állatok védelme mellett arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy az állatkínzók tettük súlyának megfelelő büntetés kapjanak Magyarországon. A per után az állatvédők “Börtönt az állatkínzóknak” feliratú molinókkal várták a kutyáját halálra kínzó asszonyt, aki a felbőszült tömeg láttán inkább visszamenekült a bíróság épületébe. Miután a tüntetők nem tágítottak, több rendőrautó is érkezett, a vádlottat pedig hosszas tanakodás után végül rendőrségi felvezetéssel menekítették ki az intézmény udvaráról, miközben az állatvédők azt javasolták, úgy vigyék ki az asszonyt, miként ő vitte a kutyáját; bálamadzagra kötve, kocsi után vonszolva. A rendőrség a helyszínen több demonstrálót is igazoltatott, majd egy helyi kávézóban – ahol a demonstrálók összegyűltek -, “általános igazoltatás” címszó alatt minden ott lévő igazolványát elkérték, többek adatait felvették. Kapin Richárd, a Szurkolók az állatokért vezetője szóváltásba is keveredett az egyik rendőrrel, mikor arra kért magyarázatot, miért kell egy bűnelkövetőt rendőri felvezetéssel kimenekíteni egy bírósági tárgyalásról, és miért azokat vegzálják, akik az állatok elleni brutális bánásmódra hívják fel a társadalom figyelmét.

A RENDŐR MINDERRE ANNYIT VÁLASZOLT: ASSZISZTÁLJAK EGY LINCSELÉSHEZ?

Fülöp Erik, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője a helyszínen úgy fogalmazott, kegyetlen, bestiális módon elkövetett állatgyilkosság történt augusztusban. – Az állatkínzás brutalitását mutatja az is, hogy az ügyész az általa felolvasott vádiratban perceken keresztül sorolta, milyen szörnyűségeket élhetett át a kutya, és milyen sokkos állapotba került, mire elpusztult. – Az a minimum, hogy az elkövető letöltendő szabadságvesztést kapjon – hangsúlyozta a politikus, kitérve arra is, örömteli, hogy az ügyészség végre komolyan veszi az állatkínzással kapcsolatos bűncselekményeket, ugyanakkor a büntetőjogi tényállás szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is lehetne sújtani egy-egy ilyen brutális állatkínzót, ezért

A VÁD RÉSZÉRŐL INDÍTVÁNYOZOTT HAT HÓNAP LETÖLTENDŐ SZABADSÁGVESZTÉS NEM ÁLL ARÁNYBAN AZZAL A BŰNCSELEKMÉNNYEL, AMI A KUTYA HALÁLÁT OKOZTA.


Kapin Richárd elmondta, örül, hogy végre letöltendő szabadságvesztést kért az ügyész az elkövetőre, ugyanakkor nehezményezte, hogy a rendőrség egy bűnözőt rendőri felvezetéssel vitt el a bíróságról, noha rendbontás nem történt. – Mit érezhetett az a kutya, amikor ez a nő több kilométeren keresztül egy kötélen vonszolta az autójával? Áprilisban több százan leszünk itt, és csak akkor távozhatunk elégedetten, ha börtönbüntetést kap az elkövető.



Kapocs Zsóka, aki szerint eljött az ideje annak, hogy az állatvédelmi kezdeményezés mellé álljon, portálunknak azt mondta, tűrhetetlen, hogy emberek ép bőrrel megússzanak egy ilyen gyilkosságot, az pedig végképp felháborító, hogy a rendőrség ilyen védelmet ad az elkövetőnek. – Ez az asszony nagyon félt tőlünk, állatvédőktől? Az a szerencsétlen kutya is nagyon félt, amikor egy bálamadzagon vonszolta a kocsihoz kötve – fogalmazott Kapocs Zsóka.

A balotaszállási vádlott következő tárgyalása április 21-én, a tanúk meghallgatásával folytatódik.


bottom of page