top of page

85 százalékkal nőtt az erdőirtás az Amazonas-medence brazil szakaszán

AZ ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST 85 SZÁZALÉKKAL NAGYOBB TERÜLETEN IRTOTTÁK KI AZ ESŐERDŐT AMAZÓNIA ÉSZAK-BRAZÍLIAI RÉSZÉN 2019-BEN.

- derült ki a brazil Országos Űrkutatási Intézet adataiból.



Az intézet szerint miközben 2018-ban 4946 négyzetkilométernyi, addig tavaly 9166 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a térségében, azaz a 2019-es volt az elmúlt öt év legkiterjedtebb erdőirtása az országban.



Az adatokat a műhold alapú DETER rendszeren keresztül gyűjtötték, amely valós időben követi nyomon a térségben zajló erdőirtást. Az éles növekedés egybeesik a jobboldali populista Jair Bolsonaro brazil elnök hivatalba lépésével, és nem véletlenül.


Bolsonaro ugyanis nyíltan kétségbevonja a klímaváltozás létét és az Amazonas-medence amortizációjának a globális klímaválságban játszott szerepét, ezen kívül elnökként számos intézkedésével lazított az Amazónia természeti kincseinek kiaknázására vonatkozó szabályozásokon, és az agrárminisztérium alá rendelte a környezetvédelmet.


A magukat nyeregben érző agrárbárók egyre erőszakosabban léptek fel a természeti értékeiket védelmező őslakosokkal és a környezetvédőkkel szemben; az elmúlt hónapokban három őslakost öltek meg két külön incidensben az északkelet-brazíliai Maranhao államban.


Ezért a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet a héten felszólította Bolsonarót környezetügyi politikájának megváltoztatására, mondván, hogy



AZ ELŐSEGÍTI A SZÁNDÉKOS ERDŐIRTÁSOKAT ÉS AZ ERDŐT ÓVÓ EMBEREK ELLENI TÁMADÁSOKRA SARKALL.


A környezetvédőkkel szembeni ellenséges hozzáállás komoly diplomáciai viszályokat is eredményezett, amikor egyes európai vezetők Bolsonaro fejére olvasták az Amazonas térségében pusztító erdőtüzeket – melyek száma egyébként szintén egy friss adat szerint az előző évhez képest 30 százalékkal emelkedett 2019-ben, elérve a 89 178-at.


Via Index.hu

Fotók: João Laet/AFP /Getty Images, AP Photo/Andre Penner, Victor Moriyama / AFP-Getty Images, LightRocket

bottom of page