Eddig bírta a természet. Járványokkal sújtja az embereket amiért mindent megöl maga körül

A márciusban az egész világon végigsöprő koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel az életünket, és egyelőre nem is látni még, hogyan lesz majd vége, de közben vannak kutatók, akik már arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben a hasonló vírusok egyre gyakrabban bukkanhatnak majd fel. 


Elsősorban azért, mert az elmúlt pár száz évben ennek számos feltételét megteremtettük a bolygón. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) igazgatója, Inger Andersen is arról beszélt pár napja, hogy a vírussal, és például az ausztrál bozóttüzekkel és az évtizedek óta nem tapasztalt mértékű sáskajárással a természet egy világos jelzést küldött az embereknek: ez így nem mehet tovább. Andersen szerint az emberiség egyszerűen túl nagy nyomást helyezett már a természetre, és még mindig nem vettük észre, hogy amikor nem figyelünk oda a bolygóra, akkor valójában magunkra nem figyelünk oda. 

Az, hogy egy ennyire veszedelmes, hatékonyan terjedő vírus szabadult el a világban, a témával foglalkozó kutatókat egyáltalán nem lepte meg. Sokan voltak már, akik évek-évtizedek óta figyelmeztettek ennek veszélyére. 2014-ben a pusztító ebola-járvány nyomán írtunk hosszabban is arról, hogy szoros összefüggés van a természetpusztítás és az új típusú vírusok felbukkanása között, és komoly önhittség lenne azt gondolni, hogy ez a veszedelem csak az afrikai és ázsiai országokat fenyegeti. 



Andersen szerint most az elsődleges cél persze az emberek védelme és a járvány megállítása kell legyen, de a hosszú távú feladatok között szerepelnie kell a kiváltó okok kezelésének is, azaz kezdeni kell valamit a természetes élőhelyek, illetve a biodiverzitás csökkenésének problémájával. Az UNEP igazgatója szerint ugyanis soha korábban nem voltak annyira adottak a feltételek a kórokozók állatokról emberekre való terjedésének, mint napjainkban. 


A koronavírus, hasonlóan mondjuk az ebolához vagy a Lyme-kórhoz, úgynevezett zoonózis-betegség, azaz állatról terjed emberre. Sok ilyen kórt ismerni már, de kutatók szerint még mindig sokkal több lehet az olyan kórokozó, amiről nem tudunk semmit: korábbi becslések szerint jó, ha a vadon élő vírusok egy százalékát felfedeztük már.


De azzal, hogy folyamatosan pusztítjuk a természetes élőhelyeket, illetve radikálisan átalakítjuk más élőlények életkörülményeit, ezeket a vírusokat is sokkal közelebb húzzuk magunkhoz. 


Ezért történhetett, hogy az elmúlt ötven évben az állatokról emberekre terjedt új típusú vírusok száma megnégyszerzeződött, elsősorban a trópusi régiókban. De ma már ez nem sokat számít: a koronavírus példája elég látványosan mutatta meg, hogy a 21. századra milyen szorosan lett összekötve a világunk, és hála a nagyon kiterjedt légiközlekedésnek, pillanatok alatt tudott más országokba is továbbterjedni a vírus. Ahogy tudni azt is, hogy a bolygón egyre jobban terjedő zsúfolt városi környezetek is mekkora segítséget jelentenek a vírusnak a továbbfertőzéshez. 


Ezeket a problémákat felismerve a napokban több mint száz környezetvédő szervezet fordult azért az amerikai kongresszushoz, hogy a vírus miatt bejelentett gazdasági mentőcsomag egy százalékát, mintegy 20 milliárd dollárt a következő vírusok megfékezéséhez szükséges célokra, azaz a természetes élőhelyek helyreállítására, illetve a vadállatok kereskedelmének visszaszorítására kéne fordítani. 


A globális vadállat-kereskedelem visszaszorítása sok szakértő szerint fontos teendő lenne: Andrew Cunningham, a Londoni Zoológiai Társaság tagja beszélt arról a Guardiannak, hogy a Covid-19 koronavírus megjelenésére és terjedésére épp azért lehetett számítani, mert lehetett tudni, hogy bármikor jöhet egy újabb vírus a vadon élő állatok világából, ami fenyegetést jelenthet az emberekre.



A 2003-as SARS-járványt vizsgáló 2007-es tanulmány időzített bombának nevezte, hogy milyen nagy számban vannak jelen koronavírusok a patkósdenevérekben, melyeket még mindig fogyasztanak Kína déli részén. 


Ugyan Kínában a vírus kitörése után lépéseket tettek a vadállat-árusítás visszaszorításáért, az első beszámolók szerint bőven maradtak még kiskapuk, ráadásul ennek a milliárd-dolláros üzletágnak a világ számos országában komoly felvevőpiaca van, így nem érdemes arra számítani, hogy komolyabb ellenőrzés és szankciók nélkül hatékony lehet a tiltás. És hasonló piacok nemcsak Kínában, hanem számos országban működnek.


Ráadásul a vadpiacok sok száz millió szegény ember számára jelentik az elsődleges élelmiszer-forrást, ezért lehetetlenség lenne teljesen felszámolni ezeket. A tiltás után sok helyen illegális piacok nyitnának újra, ami csak még nehezebbé tenné az ellenőrzést és a higiéniai szabályok betartását. A fejlődő országokkal foglalkozó kutatók szerint eleve nem ezekkel a piacokkal van a fő gond, hanem a nemzetközi vadállat-kereskedelemmel, melynek következtében rengeteg állatot fognak be és utaztatnak messzire, általában szörnyű körülmények között. És a legyengült szervezetű, hosszú időn át összezárt állatok tökéletes táptalajt jelenthetnek a vírusok számára. 


Az állatokról emberekre terjedő vírusokról évekkel ezelőtt  népszerű könyvet író David Quammen még január végén arról írt a New York Timesban, hogy csak az illegális állatkereskedelem felől nem lehet megérteni a veszélyt, amivel szembenézünk, messzebbre nyúló okai vannak ennek: a Föld története során nem akadt még egy lény, amely ilyen hatékonyan tudta volna kisajátítani az erőforrásokat a maga számára. 


A világunk melegágya lett a vírusoknak


Épp ezért vannak, akik szerint eleve tévedés lenne azt gondolni, hogy pusztán a vadállatpiacokat kell felszámolni, és megszűnik minden probléma: az emberi tevékenységek ennél sokkal mélyebben alakítják át a természetet, olyannyira, hogy már nincs is sok értelme „érintetlen”, háborítatlan” természetről beszélni. 


Legutóbb tavaly, az Amazonas-medencében pusztító tüzek idején láttuk, hogy a mezőgazdasági és a nyersanyag-kitermelési óriásprojektek milyen mértékben vezetnek a természet visszaszorításához. Emiatt számos állatfaj került a kihalás szélére, a veszélyben lévő egyedek pedig a természetes élőhelyeik folyamatos zsugorodása miatt egyre nagyobb eséllyel kerülnek kapcsolatba emberekkel, lehetőséget teremtve akár vírusok átadására is. 

Azt a felismerést, hogy a vírusokkal szembeni védekezés fontos eleme kéne legyen a természetes élőhelyek, illetve a biodiverzitás védelme, ma már sok kutató és környezetvédő osztja. Csakhogy ez a felvetés szöges ellentétben áll a világgazdaság ma uralkodó logikájával. 


A kapitalizmus évszázadokon át történő fennmaradásának és terjeszkedésének ugyanis egy nagyon fontos hajtóereje volt, hogy számos, a termelésbe bevont költséget sosem kellett megfizessen. Jason W. Moore nyomán ezt a „négy olcsóság” néven szokás emlegetni. A négy olcsóság, azaz az élelmiszer, a munkaerő, a nyersanyagok és az energia volt az a négy tényező, amit a nyugati kapitalizmus úgy vont be folyamatosan a termelésbe, hogy közben ezek árát csak korlátozottan térítette meg. Ilyen a munkások munkaerejének újratermeléséhez nélkülözhetetlen és jellemzően nők által végzett reproduktív munka, a gyarmatokról kisajátított munkaerő és nyersanyagok, illetve a természetből kipréselt erőforrások. 


Moore elméletében e négy tényező olcsósága abból jön, hogy az újratermelésük és a fenntartásuk költsége jellemzően nincs belekalkulálva a termelésbe: a természeti példák esetében egy beszennyezett folyó megtisztítása vagy egy kivágott