top of page

A kutyák mentése közben halt meg három állatvédő. Elragadta őket az áradás.

Egy állatmenhely lakóinak mentésén dolgozott három önkéntes Gömörben, amikor elragadta őket az áradás. Egy személy holttestét megtalálták, a többieket még keresik – írja a Bumm.sk.



A rozsnyói Život je PES (Kutyaélet) Polgári Társulás három önkéntese egy nagyrőcei menhelyről próbálta az ott ragadt állatokat menteni az áradás elől. A három rozsnyói nő még kora este is a vízzel elárasztott ketrecekben lévő ebek mentésén dolgozott, amikor magával ragadta őket a megáradt Murány folyó vize. 



A folyó először két nőt ragadott magával. Harmadik társuk a vízpartról telefonált a mentőegységeknek, azonban a hívás hirtelen megszakadt, és a nőt szintén elsodorta az áradás. 



A szlovákiai Állatvédők és Állatbarátok Szövetsége

a tragédia kapcsán az alábbi szomorú közleményt tette közzé a Facebook oldalán tegnap éjjel:


A mai tragikus nap bekerül Szlovákia fekete krónikájába. A Nyitra melletti szerencsétlenség után az állatvédők közösségét is tragédia érte. Árvíz fenyegette a nagyrőcei állatmenhelyt, egész nap könyörögtek a kutyusok ideiglenes elhelyezéséért. Önkéntesek érkeztek a segítségükre. És a rozsnyói állatmenhely női önkéntesei, akiket, sajnos, késő este magukkal ragadott az ár három kutyával együtt. Áldozatkész nők – Katka, Zuzka –, akik az állam helyett tették a dolgukat és törődtek az állatokkal a menhelyen, és Zdenka Rozsnyóról.
Őszinte részvétünk az érintetteknek!Ez egy olyan tragédia, amelyet egyetlen állatvédő sem képes feldolgozni, nem vagyunk képesek felfogni.
Mikor kezd el az állam, és kezdenek el a települések rendesen együttműködni a túlszaporodott állatok problémájának megoldásán? Nem történt volna ilyen szerencsétlenség, ha Nagyrőce városa és a tűzoltók már napközben segítettek volna az állatok kimentésében. De így, hasonlóan, mint máskor, mindent az önkéntesekre hagytak, s azért tartott egészen sötétedésig az ebek evakuálása, amikor még jobban megemelkedett a folyó vízszintje. 
Kit okoljunk most a halálukért? Ki miatt veszítették el szeretteiket a családok? Megbocsáthatatlan az állam és a város bűne – zárul a bejegyzés.

bottom of page