Tábortűz és sör mellett végeztek vemhes szarvasokkal Gyönk mellett

Tegnap este egyik látogatónk küldte be a posztot, melyben brutális képek voltak láthatók.

Téli Róbert posztja kiverte a biztosítékot, mely szerint szarvasokat gyilkoltak és a fel nem használható testrészeiket ott hagyták az erdőben.


Több napig ott voltak állítólag.


Amint megláttuk autóba ültünk és a helyszínre rohantunk. Ami fogadott az valami borzalom.



Nehéz volt odatalálni, hiszen nem volt GPS koordináta, csak egy település, Gyönk.


A várost elhagyva, körülbelül 1 kilométerre nagy mezők voltak, tele magaslesekkel.


Tudtuk, hogy jó helyen járunk, aztán egy út menti tisztáson megtaláltuk a vérengzés helyszínét.


Vér borított mindent, érezni lehetett a vér és a halál szagát.





Keréknyomok mindenhol, többször fordultak a barbárok.



Tábortűz, sör, befogó kötél mely csupa vér volt, gumikesztyű és csont darabok.

Ezt hagyták maguk után.



Mivel tetemek nem voltak, nem tudtunk rendőrt hívni, mindent eltüntettek amit csak lehetett, még az anyjukból kivágott borjakat is.



Borzalmas látvány volt.


Jelen pillanatban Magyarországon TILOS vadászni szarvasokra, tehát illegális vérengzés folyt.


Valószínűleg nem hivatásos vadászok tették ezt a borzalmat, hanem lelketlen orvvadászok.


Viszont, hogy nem tűnt fel a vadászoknak?

Hogy nem hallották a lövéseket?

A mezőket járva 2 napig, hogy nem tűnt fel senkinek ez a borzalom?


Ki képes arra, hogy egy szarvasból kivágja borját és ott hagyja a semmi közepén?

Vajon szenvedtek szerencsétlen ártatlan lelkek?


A kérdésekre válaszok nem lesznek.


Sortűz az ártatlanokra.


Csak találgatni tudnunk, hogy mi történhetett.

Rengeteg kivágott fenyő volt a helyszínen. Valószínűleg, ott aludtak az állatok, mikor megjelentek a barbárok és sortűz alá vették őket. Belegondolni is borzasztó!



Ember hova tudsz még süllyedni?


Mi vezet ilyen brutális dologra? Nyilván a pénz. Pénzért bármit.


Az állat csak eszköz számodra.


Egy ilyen ember mit keres társadalmunkban? Miért nem lehet eltávolítani közülünk?

Hol vannak ilyenkor azok akinek az a munkájuk, hogy védjék ezeket az állatokat?


Nem fogunk leállni, minden egyes ilyen barbár cselekedetnél ott leszünk, és egyszer el fogunk kapni titeket!


Jogtalan vadászat.


https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600055.tv


Vadászidények:


Ennek ellenére a rendőrség szerint mégsem törtét sem bűncselekmény sem szabálysértés.




Elég volt!


Segíts nekünk, juttasd el ezt a posztot mindenkinek!

Azt szeretnénk, ha tudatosulna, hogy mindenhol ott leszünk!

Tartsunk össze! Csak így tudunk ezek felett győzedelmeskedni!

Mi mindig ott leszünk! Felszólalunk azok érdekeiben, akik már nem tudnak semmit tenni.

Akik kínok között halnak meg. Mi kitartunk mellettük, ti pedig tartsatok ki mellettünk!



Hirdetés

Hirdetés

© 2019-2020 allatierdekessegek.com